Nem volt fogadott orvosunk….

Szüléstörténet – ambuláns szülés, női jogok

Nem volt fogadott orvosunk, és szülésznőnk sem.

Természetesen a rendszer engem, bennünket is próbált bedarálni, igaz, enyhébb formában, de azért mégis… Az első óránk azzal telt, hogy lejátszottuk a “ki mit szeretne, és ezt hogyan lehet összeegyeztetni” című meccset, de végig ügyeltem rá, hogy nyugodtan, összeszedetten, indulatok nélkül kommunikáljak, és ne vegyem magamra azokat a megjegyzéseket, próbálkozásokat, amelyek tudom, hogy nem nekem vagy más szülő nőnek szólnak ilyenkor, hanem egy megrögzött, hibás és tanult szemléletmódnak. Nem volt könnyű, de abszolút megérte, mert az utána következő 11 órában olyan szintű együttműködést, tiszteletet és hozzám igazított segítségnyújtást tapasztaltam, ami lehetővé tette számomra, hogy gyönyörű szülésem legyen, olyan, amilyet megálmodtam. Az ambuláns szüléssel kapcsolatban a szülészeten semmi gond nem volt, a gyermekorvosunktól kapott papír birtokában nyugodtan elengedtek volna bennünket haza. Mivel éjjel szültem, és hatalmas hó esett, mi pedig másik városban lakunk, úgy döntöttünk, egy éjszakát bent maradunk, s másnap reggel indulunk.

Az újszülött osztályon szintén jó tapasztalatom volt a nőgyógyásszal, aki aláírta a hazaengedésről szóló papírokat, ám a gyermekorvos viselkedése elszomorított. Miután megtudta, hogy haza szeretnénk menni, minősíthetetlen hangnemben kezdett velem beszélni, és olyan durván nyúlt a kisfiamhoz, hogy megkértem, hagyja abba. Itt is próbáltam nyugodtan, udvariasan, de határozottan beszélni, aminek az lett az eredménye, hogy kirohant a vizsgálóból, és még bekiabált, hogy PKU szűrés nélkül úgysem enged el, egyébként meg úgy veszélyeztetem a gyerekem, ahogy akarom.

Egy nővér jött oda hozzánk, elnézést kért a doktornő viselkedése miatt, és megkérdezte, megengedem-e, hogy levegye a kisfiamtól a vért. Természetesnek tartotta, hogy közben fogom a karomban, és így teljesen nyugodtan történt az egész, és utána elindultunk haza.

Hiszek abban, hogy a megfelelő kommunikáció és a saját lehetőségeim, jogaim ismerete, felkészültségem és önmagam ismerete, szeretete számít igazán abban, hogy mit tehetnek meg velem, és mit nem. Tudom, ez nem könnyű út. Nem könnyű kiállni magunkért, pláne egy olyan kiszolgáltatott helyzetben, amelybe sok nő kerül a szülése során. Ezért hiszek abban, hogy előre kell felkészülni, megtalálni azt a helyet és azokat az embereket, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, minél alaposabban tájékozódni, és megtanulni kiállni magunkért, adott esetben nemet mondani. Ha ezt meg tudjuk tenni jól kommunikálva, akkor nyert ügyünk van.

Sajnos azt tapasztalom, hogy Magyarországon rengeteg petíciót nyújtanak be az emberek sokféle ügyben, de addig, amíg a gondolatokban és tettekben nem történik változás, érdemben semmi olyan nem történik, ami előre vinné a dolgokat. Hiába van benyújtva bármilyen papír, ha a nők nem jönnek rá arra, hogy ott, az adott pillanatban nemet mondhatnak, és ezt hajlandóak is megtenni, addig érdemben változás nem lesz. Hiszem, hogy ez csak együtt valósítható meg: tájékozottsággal, felkészültséggel, jogok ismeretével, és azzal, hogy ki merjék mondani: NEM.

Fontos lenne megérteni, hogy semmit sem tehetnek velük. Sokszor tapasztalom a szüléskísérések során, hogy amikor így érkezik valaki a szülésére, akkor pozitív élményekkel éli meg, és minden úgy alakul, ahogy szeretné, viszont ha alárendelődik, és elhiszi, hogy nem kompetens, mindig sérül valamilyen módon (természetesen tudom, hogy sok más egyéb előzmény, ok és lelki tényezők is hatással vannak a szülés lefolyására).

Tudom, hogy sokféle módon dolgoztok és segítetek, hogy változzanak a dolgok, azért bátorkodtam csak megírni a gondolataimat, mert az jutott eszembe, hogy ha a nők látóterébe jobban bekerülne ez a fajta szemléletmód, ami tudatosítja bennük, hogy nem áldozatok, hanem emberek, akik felkészülve dönthetnek, és ezért hajlandóak vállalni a felelősséget is, és megtanulnának megfelelő kommunikációval nemet mondani bizonyos dolgokra, hamarabb történne változás a szülészeteken is. Érdekes tapasztalat volt számomra, amikor Hollandiában egy tanulmányúton (Amsterdamban, Arnhemben és Appeldoornban) voltam bábaközpontokban és kórházakban, mindig szembesültem a bábáktól ezzel a kérdéssel: De hát miért nem mondotok nemet? Miért nem csaptok az asztalra? Egyszerűen fel sem tudták fogni, hogy miért nem állnak ki magukért a nők Magyarországon.

 

További szép napot kívánok:

Kiss Olga

 

Crystal Jo Photo
Crystal Jo Photo