Szülési jogok és esélyegyenlőség

Roma nők a szülészeti ellátásban – tanulmány

Az Egyesület 2015. április és májusban közel harminc, mélyszegénységben élő roma nővel készített mélyinterjút az ország négy szegregátumában a várandósgondozásban és a szülészeti ellátásban szerzett tapasztalataikról. Az interjúk célja az volt, hogy a nők által megélt tapasztalatokat mélyebben megismerjük, és megértsük, hogy számukra az ellátás mely elemei fontosak és miért, mik az igényeik, illetve hol […]

Tisztelt szakemberek…

A fogyatékkal élő nőkről szóló szakmai napra készülve kaptuk az alábbi nyílt levelet. Az édesanya neve elhallgatását kérte arra hivatkozva, hogy a jelenlegi körülmények között büntetésre számíthat az, aki nyíltan kritizálja a fennálló rendszert. Ez a levél nyitotta, és szolgált fonalául a kerekasztal-beszélgetésnek. Teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük. Tisztelt Szakemberek, kedves Szülés körül tevékenykedők! Úgy […]

A projekt összefoglalása

Hátrányos helyzet – Nők a szülészeti ellátásban   Az Egyesület azzal a feltételezéssel indította a projektjét, hogy az adott szempontok szerint hátrányos helyzetűnek tekintett nők és az ún. többségi társadalomhoz tartozó társaik hasonló problémákkal szembesülnek a szülészeti ellátás során, legfeljebb a probléma mértéke különbözik: a különböző hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó nőket a rendszerből fakadó negatív […]

Videó – “Akadálymentes? – Fogyatékkal élő nők a szülészeti ellátórendszerben

    Időpont: 2014.09.05. péntek, 10:00–14:00 Helyszín: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar A Születésház Egyesület (www.szuleteshaz.hu) szakmai napja a Norvég Civil Támogatási Alap (http://norvegcivilalap.hu/) támogatásával. Bővebben: http://www.szuleteshaz.hu/meghivo-akadalymentes-fogyatekkal-elo-nok-a-szuleszeti-ellatorendszerben/   

AKADÁLYMENTES? – Fogyatékkal élő nők a szülészeti ellátórendszerben (letölthető háttéranyag)

A beszámoló / háttéranyag az alábbi linken érhető el:   Akadálymentes – letölthető háttéranyag        

Meghívó – “Akadálymentes? – Fogyatékkal élő nők a szülészeti ellátórendszerben

Ezúton szeretettel meghívunk a Születésház Egyesület (www.szuleteshaz.hu)  rendezvényére, melynek címe  “Akadálymentes? – Fogyatékkal élő nők a szülészeti ellátórendszerben (várandósgondozás, szülés, anyaság). Esemény linkje: https://www.facebook.com/events/651751294903097/ A fogyatékkal élő nők milyen típusú kihívásokkal, nehézségekkel szembesülnek a várandósság, a szülés és a szülés utáni időszakban? Milyen az egészségügyi intézményekkel való találkozás? Mennyire felkészült a hazai egészségügyi rendszer a fogyatékkal […]

“TÁVOL BUDAPESTTŐL” – Várandósgondozás és szülés a vidéki településeken (letölthető háttéranyag)

A beszámoló / háttéranyag az alábbi linken érhető el:   Távol Budapesttől letölthető beszámoló          

Elfeledett szülés – Szülés és anyaság a reprodukciós diskurzusban (letölthető háttéranyag)

A szakmai nap tanulságait is magában foglaló beszámoló / háttéranyag letölthető  az alábbi linken: Elfeledett szülés_letölthető háttéranyag            

Videó – Távol Budapesttől (1.-2. rész)

“TÁVOL BUDAPESTTŐL” – Várandósgondozás és szülés a vidéki településeken (1. rész)     “TÁVOL BUDAPESTTŐL” – Várandósgondozás és szülés a vidéki településeken (2. rész)       Szakmai nap a Születésház Egyesület (www.szuleteshaz.hu) szervezésében, a Norvég Civil Támogatási Alap (http://norvegcivilalap.hu/) támogatásával. Időpont: 2014.07.11. péntek, Miskolc Beszélgetőpartnerek : Arató Miklósné – diplomás ápoló, Msc. egészségügyi szociális […]

“TÁVOL BUDAPESTTŐL” – Várandósgondozás és szülés a vidéki településeken

Szakmai nap a Születésház Egyesület (www.szuleteshaz.hu) szervezésében, a Norvég Civil Támogatási Alap (http://norvegcivilalap.hu/) támogatásával. “TÁVOL BUDAPESTTŐL” Várandósgondozás és szülés a vidéki településeken Milyen nehézségekkel küzdenek a vidéki nők a szülészeti ellátórendszerben? Milyen problémákkal szembesül az egészségügyi személyzet és a társszakmák? Milyen információk jutnak el az anyákhoz, és hogyan? Mire lenne szükség, mire lenne igény? Megoldás […]